X-Faktor;Megasztár____a két tehetségkutatóról mindent.
x-faktor

A műsor magyar verziója követi az eredeti brit The X Factor című showműsorban alkalmazott szabályrendszert, és a jelentkezők elbírálásában az éneklés mellett itt is fontos szerepet játszik az előadásmód, beleértve a külső megjelenést és a tánctudást is.  Az első évad válogatói 2010 februárjában kezdődtek, a műsorok 2010. augusztus 28-tól láthatóak a képernyőn.

--> többet

 
Megasztár

A Megasztár a TV2 magyar kereskedelmi televíziós csatorna eredeti tehetségkutató műsora.Válogatást követően a döntőbe jutott tizenkét szereplőből a nézők és a zsűri együtt választják ki az „Év hangját”, akit lemezszerződéssel és értékes nyereményekkel jutalmaznak. Az első széria 2003-ban, a második 2004-ben, a harmadik 2005-ben, a negyedik 2008-ban, az ötödik pedig 2010-ben indult.

-->többet

 
A legjobbak

Vagyis akik dobogósok. 

X-FAKTOR: 

1. Vastag Csaba
2. Takács Nikolas
3. Király L. Norbi

 

MEGASZTÁR: 

1. Tolvai Renáta
2. Kökény Attila
3. Szíj Melinda


 
chat
 
 
 
 
 
 

 

 

Facebook

Facebook elérhetőségek:

Domokos Fanni
Janicsák Veca
Shodeinde Dorka
Király L. Norbert
Takács Nikolas
Vastag Tamás
Szabó Mariann
Wolf Kati
Vastag Csaba
Mimi és Gergő
Summer Sisters
Non stop

Csonka Andreas
Giorgo
Gusztos Bence
Kállay Saunders András
Kökény Attila
Lakatos Yvette
Patai Anna
Szeleczki Dávid
Szíj Melinda
Tolvai Renáta
Varga J. Bernadett
Adam's Comedy
Fivérek

Keresztes Ildikó
Geszti Péter
Malek Miklós
Nagy Feró
 

Eszenyi Enikő
Friderikusz Sándor
Mester Tamás
Presser Gábor

 
Elite

http://kephost.hu/image-61F4_4D0C8194.jpghttp://kephost.hu/image-A7B9_4D0C8194.jpg
http://kephost.hu/image-35B0_4D19AFAF.jpg

 

x-faktoros és megasztáros oldalak
előnyben...^^

 
Jelentkeztem
//estar.gportal.hu/portal/estar/image/gallery/1293463839_49.png

 
Mimi és Gergő

 


Kőrös Mimi

1992.10.10

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: 
Jelenleg: Budai Középiskola.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Két éves korom óta vegetáriánus vagyok. 

A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…:
Idén egy csodálatos hetet töltöttem Thaiföldön kettesben a párommal. Esténként a tengerparton a homokba dögönyöztük lábunkat, és néztük a naplementét. Számomra nincs ennél romantikusabb. 

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
Az előző iskolámban Malajziában énekeltem ünnepségeken, benne voltam ott a kórusban is. Itthon kétszer énekeltem a Földessy Margit Színitanoda gáláján. Ezen kívül járok az újpesti Erkel Gyula zeneiskolába.
Öt évig hegedültem kisgyermekként, később két évig fuvoláztam is. Most már csak hobbiból gitározgatok. 

Kedvenc előadó?
The Doors


Szakács Gergely

1991.04.21

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: 
Tavaly érettségiztem és most a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatási Karának igazgatásszervező szakos hallgatója vagyok, most leszek másodéves.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: 
Egy teljesen hétköznapi, átlagos csalódból származó, vidéki srác vagyok… Azt szeretném,ha a számaimon keresztül ismernének meg az emberek, azokban minden benne van. Több tudnivalót nem tartalmazok.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret): 
Négy évig tanultam furulyázni és jártam mellette szolfézsra még kicsiként. Hét évesen kezdtem, azt hiszem. Tizenhat évesen elkezdtem gitározni, egy évig jártam tanárhoz, ezek után autodidakta módon próbáltam fejleszteni „tudásom”. Zenekart alapítottunk, ami iskolazenekarként is funkcionált, felléptünk különböző iskolai rendezvényeken és a Star Positive nevű zenekarnak voltunk néhányszor az előzenekara, valamint egy zenekaroknak szóló tehetségkutatón is részt vettünk, ahonnan a legígéretesebb fiatal zenekar különdíját vittük haza, a saját számoknak köszönhetően. Egyszer álltam színpadra egyedül, gitárral, az X-Faktor előtt, egy jótékonysági bálon.

A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…: 
Lehet, hogy nem találom el, de most ahogy egy kicsit elidőztem e felett a kérdés felett, az a kép ugrott be, amikor a tábor utolsó előtti napján fellépek és amikor jövök le a színpadról, megölelhetem egy pillanatra csupán, de annál erősebben a meghatódott barátnőmet… És tudatosult bennem, hogy ő először látott engem színpadon. Hihetetlen érzés volt!

Kedvenc előadó? 
Mindig más, örök kedvencem nincs. Talán a Papa Roach nevű zenekar, amit bármikor szívesen hallgatok.

 

 
Szavazás
 
Számláló
Indulás: 2009-12-25
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!